VMware bemutató a “Virtualization Day” rendezvényen (összefoglaló)
Nemrég értem haza a mai Virtualization Day-ről [1], íme egy rövid összefoglaló a mai napról, és az általam bemutatott témák, felmerült kérdésekre válaszok. Sok mindent mutogattam, sok mindenkivel beszéltem. Összességében nagyon tetszett, hogy akikkel beszéltem (XEN/KVM nyílt forráskód rajongók is) elismeréssel beszélnek a VMware-ről, hellyel-közzel már ismerték a VMware ingyenesen hozzáférhető megoldásait (Server 2.0/ESXi). Jómagam elismerem a XEN/KVM technológiákat, ám néha a management eszközök egyszerűsítése miatt a rutinos Linux rendszergazdák is grafikus kattintgató alternatívákat keresnek – ezzel munkájukat (VM-ek felügyeletét) kiadhatják (kevéssé Linux guru) kollégáinak is, magukat ezzel tehermentesítve. Jó dolog a számítógép előtt bütykölni és a parancsok kapcsolóit próbálgatni, de ilyenkor nyáron azért szerintem mindenki szívesebben strandol, mint kernelt bütyköl, miközben a virtualizációs környezet automatizáltan MŰKÖDIK.
Bízom benne, hogy rövid összefoglalómban mindenki megtalálja majd a választ a felmerült kérdésekre. Idővel igyekszem ezt a blog-ot is abba az irányba terelgetni, hogy segítségével egyre többen választ kapjanak kérdéseikre. Igyekeztem most a HUP közösségben felmerült kérdéseket a fókuszban tartani, de a mai nap felmerült összes témát megemlítem.
Ez a cikk most elsősorban a felmerült kérdésekre és igényekre ad választ. A délelőtt során bemutatott VMware View megoldásról egy későbbi cikkemben írok majd. Ezúttal ez egyre népszerűbb ESXi környezetek építésével kapcsolatban szeretnék egy kis útmutatót adni az érdeklődőknek, különösen azzal kapcsolatban, hogy Linux alapú virtuális gépekből hogyan lehet nagyobb teljesítményt kihozni az ingyenesen hozzáférhető ESXi környezetben.
Figyelem: ez a cikk nem a VMware álláspontja – mint magánember osztom meg véleményemet a közösséggel, az itt leírtak segítenek eligazodni az információ-tengerben. Hivatalos információk továbbra is a gyártó(k) honlapján. Célom volt továbbá bemutatni, hogy a VMware nem a hypervisor írókkal versenyez (mert lassan bárki elkészíti saját megoldását), ennél sokkal magasabbra helyezte a lécet J Írásommal igyekeztem nem sérteni más gyártók megoldásait, amennyiben valahol mégis hibásat állítanák, kérlek, javítsatok ki.
ESXi 4.0 telepítése és üzembe helyezése – USB boot lehetősége
Installation of VMware ESX Server 3i 3.5.0
http://www.youtube.com/watch?v=RbJM8M71qPA [2]
A fenti videó egy ESX 3.5i telepítést mutat be, a 4.0-ás változat is hasonlóképpen működik. Természetesen, ha nem telepíteni akarjuk, akkor egy minimum 1GB-os pendrive segítségével pendrive-ról bootolható változatot is készíthetünk. Itt van az elérhető egyik útmutató, hogy ezt hogyan kell elkészíteni, immár ESX4.0-hoz:
ESX 3.5i: http://www.vminfo.nl/wp-content/uploads/2008/08/vminfonl-guide-create-an-esx-3i-usb-boot-key.pdf [3]
ESX 4.0i: http://www.vminfo.nl/downloads/vminfo.nl-guide-create-an-esx-4i-usb-boot-key.pdf.pdf [4]
Kapcsolódó cikk: http://www.vminfo.nl/?p=267 [5]
Ha a WinImage megfelelő változatának beszerzése problémát okozna J, akkor a dd parancs ingyenesen hozzáférhető bármely Linux változatban.
Management eszköz üzembe helyezése – szempont az egyszerűség
Már régóta nagy érdeklődés van a VMware ingyenes ESXi 3.5/ESXi 4.0 termékei iránt. Igyekeztem bemutatni, hogy mennyire egyszerű ezt telepíteni. Az ESXi telepítés teljes folyamatát itt találjátok:
http://www.vmware.com/technology/whyvmware/resources/esxi-hyper-v-installation.html [6]
A fenti videó azt mutatja be, hogy mennyire egyszerű az ESXi környezet telepítése. Hamarosan készítek magyar nyelven is efféle videót. Ahogy említettem a célom az, hogy amikor hazamentek, viszonylag kevés időráfordítással Ti is ki tudjátok próbálni a VMware ingyenesen hozzáférhető termékét. A mai előadás alatt a szünetben a notebookomon felhúztam egy ESX4i virtuális gépet, majd pedig egy másik VM-be telepített VI klienssel kapcsolódtam – ezt láttátok, amikor az ESXi-t mutattam.
Mit ad ingyenesen a VMware – és hogyan lehet áttérni a fizetős változatra?
Az ESX és ESXi között nincs különbség a 4.0-ás (vSphere) változattól kezdve csak a szerviz konzol megléte illetve egyedi meghajtó programok telepítése jelent különbséget (ESX javára). Az ESXi használható csak ingyenesen, az ESX 60 napos EVAL idő után sorozatszámot vár majd – tehát aki 60 napnál későbbre tervezi a liszensz beszerzéseket, annak célszerűen ESXi-n lehet elindulni.
http://www.vmware.com/products/esxi/features.html [7]
http://www.vmware.com/products/esxi/uses.html [8]
Hogy pontosan mit kapunk ingyenesen a csomagban, arról a következő cikkemben írok, ízelítőül addig:
· szerver konszolidációra lehetőség, több virtuális gép futtatása egy ESXi hoszton
· vSphere Client, a VMware management felülete (a hosztok szigetszerűen felügyelhetőek)
· megbízható ESX szerver, mely (1 fizikai kiszolgálóra nézve) teljesítmény szempontból a fizetős változattal egyező teljesítményt nyújtja (a VMware tools segítségével VMXNET3, stb. elérhető).
· a hypervistor és a kapcsolódó VMFS valódi cluster fájl rendszer használata ingyenes (a teljes igazsághoz hozzátartozik, hogy ennek összes előnye a management eszközökkel együtt használható ki).
A lényeg, hogy akik bevált működő virtualizációs megoldást keresnek – de még nincs meg a pénzük rá, azok is el tudjanak indulni a konszolidációval, majd ezt követően a valós igények egyeztetése kapcsán lehet gondolkodni, hogy pontosan melyik csomag (funkciócsoport) felel meg igényeinknek. A VMware a kisvállalatoknak is elérhető áron kínál „Acceleration Kit” és „Essentials Plus” kulcsszavakkal kereshető megoldásokat, ezeket most nem célom bemutatni. Ezek a csomagok, melyeket a VMware partneri vagy OEM hálózatán keresztül lehet megvásárolni egyetlen sorozat számot jelentenek, melyet az ESXi környezet Virtual Centerrel kiegészítése során csak be kell másolni, majd mindenféle újratelepítés nélkül használhatjuk a meglévő ESXi kiszolgálókat VMotion/HA/DRS/DPM/FT és egyéb magas szintű szolgáltatásokra.
Linux alapú Virtual Center (ESX management) ESX3.5 környezethez – vpxd
Megemlítettem, hogy létezik a VMware-nek egy Linux alapú változata is:
VMware vCenter™ Server 2.5 on Linux: Technology Preview
http://communities.vmware.com/community/beta/vcserver_linux [9]
Egy két megjegyzésem azért lenne, a történet azért nem annyira fényes:
· a VI kliens továbbra is csak Windows alatt érhető el
· a Linux alapú vCenter-nek vannak korlátozásai a Windows környezetben futtatotthoz képest,
· ESX4 sorozatú hosztok felügyeletére nem használható (jelenleg 3.5-höz való)
A legutóbbi VMWorld Europe-on volt egy előadás erről, hogy pontosan merre tart ez az irány erről korai lenne beszélni, íme a kulcs dia:
A személyes véleményem az, hogy aki VMware környezetre beruház valószínűleg az összes szolgáltatással együtt akarja majd használni azt, és jellemzően Windows környezetben futtatja a VirtualCenter szervert (AD integráció). Ennek ellenére egyre több nyílt forráskódú megoldás kapcsolódik a VMware-hez, csak kettőt említenék:
VMware View kliens Linuxra, nyílt forráskódú
vmware-view-open-client Latest Release: 3.1 (June 5, 2009)
VMware View Open Client lets you connect from a Linux desktop to remote Windows desktops managed by VMware View. It is available under the GNU Lesser General Public License version 2.1 (LGPL v 2.1).
http://code.google.com/p/vmware-view-open-client/ [10]
Amennyiben a szerver oldali Windows XP liszenszeket egy View (VDI) projektben a Microsoft VECD-vel fedtünk le (nem Windows alapú kapcsolódó kliens berendezésre vonatkozóan), akkor ez is használható úgymint:
· Linux operációs rendszerre telepített View kliens (ebből van VMware zárt változat is Linuxra).
· ThinOS (WYSE) vagy DetOS (IBM/DevonIT) vékony kliensek esetén az Embedded XP-nél gyorsabban induló Linux származékok vékonykliensre – persze számos egyéb gyártó kínál kis szappantartó méretű dobozkákat melyek olyan keveset fogyasztanak, hogy még áramot is termelnek – csak vicceltem J
(Erről majd még később írok, amikor a View3-at fogom bemutatni.)
VMware Tools nyílt forráskódú változata (VMware által támogatott csomagok)
A VMware Tools már a legtöbb Linux változatban csomagként is elérhető:
http://sourceforge.net/projects/open-vm-tools/files/ [11]
és ez a lépés sem ma történt: http://hup.hu/node/44502 [12]
Megjegyzem, hogy a VMware által támogatott megoldás a gyártó által bevizsgált csomagok használata, ezt a doksit mindenkinek ajánlom olvasásra aki tools-t telepítene:
VMware Tools Installation Guide – Operating System Specific Packages
http://www.vmware.com/pdf/osp_install_guide.pdf [13]
Továbbá még egyszerűbb az előre fordított csomagok használata, egyszerűen „Install VMware Tools” a management felületen (vSphere kliens) és utána mount a CD meghajtóra a Linux VM-ben, majd pedig a perl-ben írt telepítő segít az előre fordított kernel modulok hozzáadásában. Erről egy következő cikkemben részletesen írok majd.
VMotion-t már mindenki tud – de mi is a célja ennek?
A Virtualizációs napon minden gyártó igyekezett VMotion-t bemutatni, több-kevesebb sikerrel. Eddig mások szerint ez nem volt fontos, mostanság központi kérdés lett belőle, és az összes virtualizációs piacra belépő új „platformjátékos” ingyen adja, ezzel próbálva magára a figyelmet felhívni. Ha nem lenne ingyenes megoldásuk, kétlem, hogy bárki is foglalkozna velük. Hogy mennyire működnek ezek a megoldások, nos, erről egymást kérdezzétek – és csak a működő oldalt látom J Természetesen idővel az összes szállító megoldása VMotion/XenMotion/stb. képes lesz/képes és akkor már nem lehet arról beszélni, hogy melyik gyártónál fejeződik be a VMotion, és melyiknél nem (fut végtelen ciklusba (?) a sok memórialap változás miatt – hozzáteszem, a VMware felhasználók nekem még nem szóltak emiatt).
De vajon mit érünk azzal, hogy a gépeket hosztok közt rakosgatjuk, kézzel indítva, tervezett módon? A VMotion/XenMotion/Quick-vagy LiveMigration nem sokat ér, ha arra nem épülnek további szolgáltatások. A VMware-nél a VMotion már évek óta működik, azóta több generációt megélt az ESX hypervisor réteg, ezzel együtt a VMotion képesség. Ez tette lehetővé, hogy a VMotion-re olyan intelligens szolgáltatásokat építsünk, mint a DRS vagy DPM.
VMware Distributed Power Mgmt (DPM) – régóta rendelkezésre áll
Ezt a videót vetítettem le: http://www.youtube.com/watch?v=7CbRS0GGuNc [14]
vagy http://download3.vmware.com/demos/dpm/39848_DPMVideo_R4.html [15]
illetve http://www.vmware.com/products/vi/vc/drs.html [16]
Nem csak Hyper-Visor: VMware Site Recovery Manager, Lab Manager, Lifecylce Manager, Orchestrator, stb.
Szerintem anélkül, hogy egyetlen szót is említenék a Cloud computing-ről http://www.vmware.com/solutions/cloud-computing/ [17], így is hosszas órákat tudok beszélni arról, hogy milyen további MA ELÉRHETŐ automatizációs termékeket készített már a VMware a VirtualCenter management felület felé. Ezekről, ahogy időm engedi, cikkeket fogok készíteni, addig is legyen egy rövid felsorolás:
Site Recovery Manager – katasztrófatűrő telephelyek kiépítése
A legnagyobb storage gyártók replikációs megoldásával együttműködve:
http://www.vmware.com/products/srm/ [18]
Lab Manager – a szoftverfejlesztő cégek legjobb barátja
Egyszerűsített sablon-kezelés, fejlesztői célokra kiélezve
http://www.vmware.com/products/labmanager/ [19]
Lifecyle Manager – kistestvére a (VC megléte esetén) ingyenes Orchestrator
Folyamatkezelő, mint virtuális gépek elszaporodását szabályozó jóváhagyási folyamat:
http://www.vmware.com/products/lcm/ [20]
http://www.vmware.com/products/vcenter-orchestrator/ [21]
A sort tovább folytatnám ezekkel a termékekkel, melyekről még eddig még nem beszéltem:
http://www.vmware.com/products/vcenter-capacityiq/ [22]
http://www.vmware.com/products/vcenter-chargeback/ [23]
http://www.vmware.com/products/vcenter-configcontrol/ [24]
http://www.vmware.com/products/vcenter-appspeed/ [25]
További információk itt: http://www.vmware.com/products/ [26]
Ezt a kis rövid felsorolást egy gondolatébresztőnek szántam, hogy ha felülkerekedünk az a hypervistor-csatán, és egy picit felülről nézzük, melyik gyártónak milyen megoldásai vannak a virtualizáció környékén, szerintem az elkövetkező évekre ismét számos előnyt halmozott fel a VMware, nem vagyok benne biztos, hogy a más platformra berendezkedett gyártók (ablakokra és szövegszerkesztőkre vagy táblaterekre és PL/SQL nyelvre gondolok) az idők végezetéig lépést akarnak majd tartani ezzel. Meglátjuk, ezt most nehéz lenne megjósolni J
VMware – Cisco – EMC együttműködés – ilyet (még) csak mi tudunk J
Csak felsorolás szinten mutatnék pár dolgot:
· Cisco Nexus 1000V – virtuális switch, a VMware gyárilag szállított Distributed Switch megoldása helyett) Han Yang engem meggyőzött, amikor legutóbb beszélgettünk az együttműködési lehetőségekről – http://www.cisco.com/en/US/products/ps9902/ [27] és valóban, ahol Cisco környezet van, nem sokat kell majd győzködni a hálózatos kollégákat, hogy a rendszer megbízhatóan fog működni (hiába volt eddig is hálózatbiztonsági tanúsítványa a VMware-nek), és a korábbi management eszközöket megtarthatják (VSM).
· EMC PowerPath (egy storage gyártó saját mulipath megoldása)
http://www.emc.com/collateral/demos/microsites/mediaplayer-video/vsphere-chad-sakac-powerpath.htm [28]
· EMC Avamar (virtuális gépek mentésére)
http://www.emc.com/about/news/press/2009/20090421-01.htm [29]
Az EMC kapcsán megemlítem, hogy a VMware egy független gyártó, tehát nekünk mindegy, hogy az ügyfél milyen operációs rendszert futtat, lehet bármilyen Storage rendszere, stb. J
A Cisco talán azért egy jobb példa itt, mert esetükben az együttműködés exkluzív (a Cisco nem szállít más hypervistor gyártóknak virtális Switch-et, bár nyilván szállítana, ha lenne fogadó interfész hypervisor oldalon J). Erre még várnunk kell, de kíváncsi leszek, ki lesz a következő.
ESXi parancssori felügyelet (számtalan módja), API és SDK készletek
Felmerült a kérdés, hogyan lehet ESX szervereket parancssorból kezelni. Erre szintén későbbi cikkemben adok választ, itt csak a VMUG legutóbbi előadására utalnék, ahol Sárándi Attila a VIMA-t mutatta be – letölthető anyagok itt:
http://communities.vmware.com/community/vmug/emea/hungary?view=documents&numResults=15 [30]
VMware vSphere Management Assistant (vMA):
http://communities.vmware.com/community/developer/vima [31]
Természetesen számos egyéb fejlesztői interfész is elérhető, melyek ESXi hosztokkal is használhatóak:
http://communities.vmware.com/community/developer [32]
Linux performancia tuning ESX4 környezetben
Miért a VMware? A választ itt keressétek:
http://www.vmware.com/technology/whyvmware/ [33]
Kis kutatás után találtam egy blog bejegyzést, ahol további információkat osztanak meg (nahát, itt még egy sales CS-t is találtam – első link – ejnye, ejnye! J)
A felsorolt dokumentumok közül én most ezt emelném ki :
http://www.vmware.com/files/pdf/vsphere_performance_wp.pdf [35]
Ezekről a funkciókról beszéltem:
· VMware Paravirtualized SCSI (PVSCSI) – paravirtualizált SCSI vezérlő, közel natív sebességű lemezkezeléshez
· VMXNET Generation 3 – 10 Gigabites virtuális hálózati kártya
· iSCSI Support Improvements – ISCSI használata esetén teljesítménynövekedés
· Storage VMotion Performance – korábban is volt vmdk költöztetés menet közben, ez most gyorsabb lett és a GUI-ról lehet végezni
További tudnivalók Linux virtualizációhoz – TOP néhány tippem – elsőként friss/működő VMware Tools
Mindig legyen friss VMware tools telepítve, mert ezzel adunk lehetőséget a VMware új virtuális eszközeinek!
ESX környezetben is van paravirtualizáció a Linux vendég gépek esetén: VMI a kulcsszó
Használjuk a paravirtualizációt!
http://www.vmware.com/interfaces/paravirtualization/performance.html [36]
http://www.virtuallifestyle.nl/2008/10/paravirtualization-with-esx/ [37]
Figyelem: csak 32 bites Linux környezetben működik a VMI! 64 bites Linux esetén a VMware Tools, és a 32 biten is bevált új Virtuális Hardver 7 a barátaink. Elmondható, hogy a vSphere jelentősen gyorsabban futtatja a 64 bites Linuxokat a VMI hiányában is, mint a korábbi 3.5-ös változatok.
VMCI áttekintése
További sebesség növekedést lehet elérni a VMCI használatával, mely jellemzően Linux jellegű VM-ek közti kommunikációt gyorsítja fel.
Íme röviden, hogy miről van szó:
The Virtual Machine Communication Interface (VMCI) is an infrastructure that provides fast and efficient communication between a virtual machine and the host operating system and between two or more virtual machines on the same host. The VMCI SDK facilitates development of applications that use the VMCI infrastructure.
The VMCI SDK has the following components:
· A datagram API to exchange small messages
· A shared memory API to share data
· An access control API to control what resources a virtual machine can access
· A discovery service for publishing and retrieving resources
Without VMCI, virtual machines communicate with the host using the network layer. Using the network layer adds overhead to the communication. With VMCI communication overhead is minimal and different tasks that require that communication can be optimized.
Shared storage ötletek ESX környezethez – nem produkciós célokra/tanulni
Ha éppen van kéznél egy Windows masina, akkor a starwindsoftware.com [38] –et én is megemlíteném, de ingyenes alternatíva az Openfiler (http://www.openfiler.com/ [39] ) vagy FreeNAS. Sőt, apt-get install iscsitarget utána /etc/ietf.conf, kész a shared storage ESX kiszolgálókhoz – teljesen ingyen J Akár ESXi alatt is futhat virtuális gépként. Akár mdadm-et is használhat. És a drbd.org használata sem tiltott J Nyilván ezek a hívószavak inkább a HUP közösségét szólítják meg, nagyvállalati környezetben storage-nak még mindig valamilyen erre a célra dedikált hardver berendezést nevezünk (jellemzően FC SAN hálózattal).
Köztes megoldást jelentenek az enterprise célokra szánt VMware VSA-k, pl: HP LeftHand vagy Falconstor VSA.
VSA = Virtual Storage Appliance, virtuális gép, mely központi tároló funkciót lát el.
Képek a rendezvényről
Hamarosan további képek is lesznek a rendezvény hivatalos honlapján itt:
http://virtualization-day.com/ [40]
A program ez volt:
· 9:30 – 9:50 Regisztráció
· 9:50 – 10:00 Köszöntő, a délelőtti témakör ismertetése
· 10:00 – 10:45 Lepenye Tamás – Microsoft VDI, utána 15 perc szünet
· 12:00 – 12:45 Macskásy Attila – VMware View, utána 15 perc szünet
· 13:00 – 13:40 Ebédszünet (Étkeztetés nem része a rendezvénynek)
· 13:45 – 14:00 Délutáni témakör ismertetése
· 14:00 – 15:40 Endrész Attila – Xen hypervisor, utána 20 perc szünet
· 16:00 – 16:45 Nagy Zoltán Arnold – Sun xVM, utána 15 perc szünet
· 17:00 – 17:45 Macskásy Attila – VMware vSphere 4, utána 15 perc szünet
· 18:00 – 18:45 Lepenye Tamás – Microsoft Hyper-V, utána 15 perc szünet,
· 19:00 – 19:50 Kerekasztal beszélgetés az előadókkal, szervezőkkel a közönség bevonásával
· 19:50 – 20:00 A rendezvény lezárása, elköszönés



