VMware ESXi cikksorozat II. rész: telepítés és üzembe helyezés

Előző cikkemben a megfelelő hardver beszerzéséről írtam. Túlnyomórészt itt a kis- és középvállalkozásoknak próbáltam segítséget nyújtani, ahol nem fér bele a költségvetésbe egy komolyabb (brand) szerver (HP, IBM) beszerzése. Kis utánajárással párszázezres gépekből is nagy teljesítményű ESXi kiszolgálófarmot építhetünk. Mostani cikkemben a telepítés és üzembe helyezéssel kapcsolatban igyekszem segíteni tapasztalataimmal. Az itt bemutatott ESXi szerver és a kezelésére használt „VMware Infrastructure Client” ingyenesen hozzáférhető a VMware honlapján (regisztráció után). Ismerőseimmel beszélgetve rengeteg „veterán” VMware Server 1.0.x felhasználót számolok meg, jó páran köztük már próbálták a 2.0-ás szervert is. Mivel az ESXi csak „nemrég” lett ingyenes, és egy picit több utánajárást igényelhet kipróbálása, így többen még nem mertek belevágni. Ezen szeretnék elsősorban segíteni cikksorozatommal. Személyes véleményem szerint nagy előnye a rászánt időnek, hogy az ESXi-vel ismerkedve megteremted a lehetőségét, hogy a későbbiekben ugyanazon a vason hasonló felülettel (liszenszek hozzáadásával) egyre több funkciót használhatsz anélkül, hogy újra kellene telepítened környezeted. A kis vállaltoknál dolgozó rendszergazdák számára megszerzett tudás és tapasztalat nagyvállalati környezetben is hasznos lehet a jövőjükre nézve (egy esetleges munkahelyváltás után, ami mostanság nem ritka), nem beszélve a pályakezdőkről. Jó telepítést kívánok minden kedves olvasómnak! Akkor hát vágjunk bele: „Let’s rock!”, ahogy külföldi blog-társaim mondanák!

ESXi szerver telepítés CD lemezről (installable változat)

Ez a leggyakoribb módszer. A telepítés során a CD-ről indítva a gépet rendelkezni kell legalább egy üres SATA lemezzel, amire majd telepítünk. Erről a lemezről minden adat elvész, hiszen a telepítő natív operációs rendszerként teszi fel az ESXi-t, tehát nem szükséges hozzá egy háttér operációs rendszer a gazdagépre.

Ahhoz, hogy a telepítést bemutassam egy VMware 6.5 „in a box” megoldást választottam (köszönet David Davisnek a remek videó miatt). Erről egy későbbi fejezetben részletesen írok, most csak az a lényeg, hogy a fizikai gépen is ehhez hasonló lépésekkel lehet majd találkozni.

A telepítő CD-ről indítva a gépet, röviden ez történik:

clip_image002

Elindul a telepítő (boot).

clip_image004

Elindul a telepítő (init). Itt egyből látszik a fizikai gép típusa (CPU) még akkor is, ha „in a box” vagyunk.

clip_image006

Válaszd ki, hogy melyik lemezre szeretnéd telepíteni. Nálad valószínűleg itt fizikai lemez fog megjelenni.

clip_image008

A telepítés menete:

clip_image010

Megjegyzés: Nálam ez is egy virtuális gép. A „record” funkció segítségével készültek a fenti képernyőlopások automatikusan. Ez egy nagyon hasznos szolgáltatása a VMware Workstation 6.5-nek!

clip_image012

Visszatérve a telepítéshez:

clip_image014

A telepítés pár percet vesz csak igénybe.

clip_image016

Egy újraindítást követően a gép megkapja a hálózati kártyába dugott kábelen keresztül a LAN-on található DHCP szervertől a kiinduló IP címét. Érdemes odafigyelni több hálózati kártya esetén, hogy melyiket választja a rendszer elsődlegesnek, és arra tenni a DHCP-s hálózatot (ez lesz a management hálózat).

clip_image018

Ha nem kap a gép IP címet, akkor vagy nem ismerte fel a hálózati kártyát, vagy nincs a felismert kártyába a megfelelő LAN kábel bedugva, esetleg nem megy a DHCP szerver a hálózaton.

ESXi konfiguráció a konzolon (sárga/szürke karakteres felület)

A telepítést követő első indítás után célszerű egy-két beállítást elvégezni.

Adjuk meg egy root jelszót, mert alapértelmezetten ez üres.

clip_image020

clip_image022

Ha szeretnénk, állítsunk be statikus IP címet a szervernek.

clip_image024

clip_image026

Ezt nagyon könnyen lehet például a DHCP-től kapott IP cím átírásával.

clip_image028clip_image030

Adjuk meg a host nevet, mert nagyon csúnyán fog kinézni a management eszközben a „localhost”.

clip_image032

Végül mentsük a módosításokat. Nézzük át a hálózati kártyákat, esetleg teszteljük őket. Zárjuk le a konzolt. A konzolos konfigurációt követően kezdődhet a távoli felügyelet!

A titkos „unsupported” varázsszó (konzol üzemmód)

Annyira már nem is titok talán, hogy ALT+F1-gyel a konzolra lehet váltani.

clip_image034

Erre még alapvető linux tudásunkból rá lehet jönni. Arra már kevésbé (csak némi keresgélés után) hogy ha ilyenkor vakon begépeljük, hogy „unsupported” akkor hirtelen megjelenik egy belépés lehetőség, ahol az imént megadott root jelszóval be lehet lépni a Linux konzolra. Ez a konzol operációs rendszer.

clip_image036

clip_image038

Alapvető Linux parancsokat próbálgatva látható, hogy a dolog működik. Természetesen itt korlátozott lehetőségeink vannak, de azért néhány fontosabb feladatot mindenképpen el tudunk végezni. Nem véletlen az unsupported szó, aki itt kezdi hegeszteni szerverét, az könnyen elveszítheti a támogatást is rá. Az „exit” parancs után ALT+F2-vel lehet helyre pofozni a szürke sárga konzolt.

ESXi szerver felügyelet a „VMware Infrastructure Client” segítségével

A VMware Server 2.0-ás webes felülete után, vagy az 1.0-ás VMware Server konzolra emlékezve a „VMware Infrastructure Client” hasonló, de mégis picit más felülettel fogad. Ha korábban még nem próbáltad a VMware ESX(i) szervert (Enterprise termékcsalád), akkor itt az ideje belefogni!

A „VMware Infrastructure Client” telepítéséhez látogassunk el a frissen telepített ESXi szerver HTTP-n keresztül elérhető webhelyére, és onnan töltsük át a management célra kiszemelt gépre a „VMware Infrastructure Client”-t.

https://10.10.1.10/client/VMware-viclient.exe

clip_image040

Ez egy VMware-viclient.exe (55,3MB) töltődik át gépünkre.

Otthoni tesztkörnyezetemben itt most 3db ESXi szerver fut:

· esxi-test1 (10.10.1.10): egy ASUS P5N-D alaplappal szerelt Q6550 CPU (Intel-VT elsők közt)

· esxi-test2 (10.10.1.20), egy Compaq D530, amiről korábbi cikkemben írtam (régi gép)

· esxi-test3 (10.10.1.30), ez pedig a management célra is használt notebook-on (Dell E6400) futó VMware Workstation 6.5 alatti virtuális gépként (in a box)

A „VMware Infrastructure Client” telepítése során csak a Next-et kell nyomkodni, talán még a WinZip-nél is egyszerűbb feltenni:

clip_image041

clip_image042

clip_image043

clip_image044

A telepítést követően egy ilyen zöld ikonnal lehet majd indítani a klienst, mely segítségével az ESXi szerverre kapcsolódhatunk:

clip_image046

Ismerkedés a „VMware Infrastructure Client” felületével

A belépés során meg kell adjuk a szerver IP címét, ahová kapcsolódni szeretnénk (ha van DNS a hálózaton, oda be lehet jegyezni és akkor névvel is működni fog):

clip_image047

clip_image048

A saját hálózatra gyártott tanúsítványt fogadjuk el, más lehetőségünk (itt és most) nincs :) Kérjük meg, hogy legközelebb ne zargasson emiatt, ezt követően a felület belép a szerverre:

clip_image049

Nézzük át az egyes funkciókat!

clip_image051

Belépés után ez a „Welcome” ablak fogad.

clip_image053

A „Summay” lapon kaphatunk egy összefoglalót a szerver állapotáról. Ez nagyon hasonló a VMware Server 2.0 felületéhez, ami így néz ki (az egyik tartalék gépünkön):

clip_image055

clip_image057

Mit nem adnék ezért a funkcióért a VMware Server 2.0-ban :) A monitorozási funkció nagyon jól sikerült, hamarosan megnézzük éles üzemben is!

clip_image059

Ezt egy kicsit eldugták, de meg lehet szokni: a „Browse Datastore…” lesz a legjobb barátunk hamarosan, amikor majd új virtuális gépet próbálunk indítani ESXi alatt.

clip_image061

Nálam az alaplapi NForce mellett még bepattintottam egy itt porosodó Intel Pro 100-at is (a Compaq fajtát).

clip_image063

A liszenszekkel egy késöbbi cikkemben fogok foglalkozni, ahogy látom, még 60 napig ezzel nem lesz gond.

clip_image065

Az Advanced Settings résznél mindent részletesen be lehet állítani. Ez már itt a mélyvíz, az esetek többségében eleinte nem lesz rá szükség.

Ismerkedés a CD/DVD ISO pool-lal (telepítő lemezképek tára)

Korábban számomra nyilvánvaló volt, hogy amikor egy új virtuális gépet készítek, fogom, és megadom neki, hogy a sajátgép melyik mappájából vegye a CD/DVD ISO-t. Ennek még a Datastore-ok bevezetése sem vetett gátat, bár ott már figyelni kellett (VMware Server 2.0), hogy a CD/DVD lehetőleg olyan mappába kerüljön, amit korábban regisztráltunk, mint Datastore-t.

clip_image067

A kép a VMware Server 2.0 webes felületéből lett kivágva.

ESXi esetén a helyzet valamelyest összetettebb. Itt előbb fel kell passzírozni az ISO-kat a szerverre, melyekből operációs rendszereket szeretnénk telepíteni, majd ezeket lehet később új virtuális gép telepítésekor felhasználni. Efféle „ISO POOL” szemlélettel találkozhattunk az OracleVM használata során is. Amúgy belegondolva ez teljesen ésszerű, VMware Server 2.0 esetén is célszerű volt kijelölni egy mappát a CD/DVD képfájlok számára. A használat először picit nehézkesnek tűnhet, de már rövidtávon belátható a kezdeti kényelmetlenségek azonnali előnye: rend lesz a kiszolgálókon, nem kell kotorászni az ISO-k után!

Az előbb bemutatott legjobb barátunkra emlékezve idézzük fel a Datasore browser helyét:

clip_image069

Jobb helyen lehet másik DataStore-t regisztrálni az ISO-knak, ez nálam most egy rosszabb hely, itt elég lesz egy mappa is erre a célra: ISO_POOL névvel.

clip_image071

clip_image073

Most már jöhet az ISO feltöltése!

clip_image075

Mivel nálam a management notebook wifi-n kapcsolódik és ráadásul az is egy virtuális gép, ezért 1-2 percig eltart az ISO feltöltése (a notebook, mint fizikai gép shared folderéből :-O). Normális gigabites hálózaton ez nem több, mint egy FTP feltöltés ideje (néhány másodperc).

clip_image077

Kész is vagyunk!

Első virtuális gépem létrehozása ESXi szerver alatt (következő cikkemben)

Ebben a cikkemben a Datastore-ok használatáig akartam eljutni, most hagyok egy kis időt Nektek is hogy utolérjetek :-) Jó ESXi telepítést kívánok mindenkinek! A következő cikkemben a frissen telepített ESXi alatt egy új virtuális gépet fogunk létrehozni a korábban feltöltött XP SP3 telepítő ISO segítségével.

ESX vagy ESXi környezet VMware Workstation 6.5 alatt („in a box”)

Korábban már én is végigjátszottam az ESX szerver VMware Workstation alá passzírozását, írtam is róla egy cikket tavaly júniusban: http://blog.nyitolap.hu/esx. A virtualforum.hu blogján egy régi bejegyzésben is találtam már erre utalást: http://blog.virtualforum.hu/2008/01/07/ingyen-iscsi-san-kornyezet-vmotiondrsha-teszteleshez/ „Elvetemültebbek két ESX node-ot és egy Openfiler-t is belepasszíroznak egy WS6 környezetbe – aki ilyet már csinált, jelentkezzen”. A napokban fedeztem fel még csak David Davis kiváló videóit a vmwarevideos.com címen. Itt látható, hogy az ESXi-t is hasonlóképpen problémamentesen be lehet szerelni VMware Workstation 6.5 alá, és így szinte beruházás nélkül bármilyen (Intel-VT vagy AMD-V-s) vason kipróbálható.

Running VMware ESX 3.5 and ESXi in Workstation on your desktop PC
http://happyrouter.com/running-vmware-esx-35-and-esxi-in-workstation-on-your-desktop-pc
http://www.vmwarevideos.com/

Én a VMware-VMvisor-InstallerCD-3.5.0_Update_3-123629.i386.iso –t használtam, Davis a videóban még az Update2-őt próbálta. A videóból az is kiderül, hogy az ESX 3.5 és ESXi 3.5 box pontosan ugyanazokkal a beállításokkal fog működni: RHEL 4, x64 és a módosítás a vmx fájlban (monitor_console.restrict_backdoor=”true”).

Cikkzáró érdekesség: ESXi szerver futtatása USB meghajtóról

Előfordulhat, hogy helyi lemez nélküli un. „diskless” szerverről szeretnénk indítani az ESXi példányunkat. Ilyenkor jó ötlet lehet egy pendrive-ra telepíteni, majd onnan futtatni úgy, hogy a virtuális gépek iSCSI távoli lemezeket használnak. Így a kisszolgáló csak a CPU-val és a memóriával járul hozzá a virtualizációs környezethez. Ha a fizikai gép meghibásodik, nagyon könnyű pótolni és nem kell tartani a helyi lemezeken lévő adatok elvesztésétől (legrosszabb esetben a futó virtuális gépek memóriáját veszítjük el). A vm-help.com viszonylag korrekt leírást készített erről.

Kapcsolódó hivatkozások:

vmware esx 3.5i at usb drive with sata support
http://marti.dimerge.net/blog/2008/09/16/vmware-esx-35i-at-usb-drive-with-sata-support
http://www.vm-help.com/esx/esx3i/ESXi_USB_install.php

Running ESX 3i Installable from a USB Flash Drive
http://www.vm-help.com/esx/esx3i/Boot%203i%20from%20USB%20flash%20drive.html

Install ESXi 3.5 to an IDE drive
http://www.vm-help.com/esx/esx3i/ESXi_install_to_IDE_drive/ESXi_install_to_IDE_drive.php

Enable SSH Access to ESXi
http://www.vm-help.com/esx/esx3i/ESXi_enable_SSH.php

VN:F [1.8.2_1042]
Rating: 0.0/10 (0 votes cast)

Comments are closed.

Cimkék
Támogatóink
Támogatóink
EMC
Média partnereink
Média partnereink
Legutóbbi Hozzászólások
Keresés