ESX 3.5 (VI3) virtuális homokozó otthonra – meglepő de igaz: VMware Workstation 6.5 alatt virtualizált ESX szerver környezet

Gondoltam, ideje belenézni a „nagyok” dolgába is, ezúttal készítek egy bemutatót a VMware fizetős, elsősorban nagyvállalati felhasználóknak szánt „enterprise” ESX környezetéről.
Az ötletet az adta, hogy kb. egy hónapja találtam híreket arról, hogy a nemrég megjelent, ingyenesen hozzáférhető VMware Workstation 6.5 beta képes futtatni vendég gépként az ESX 3.5 szervert.
Segítségével otthon is össze lehet rakni egy virtuális ESX homokozót, tehát nem kell 2-3 fizikai gépet vásárolni (komoly SAN diszkrendszerekkel), akár a notebook-omon is játszhatok vele, miközben a Balatoni strandra (északi part) utazunk a gyors(?)vonattal. Figyelembe véve a vonat sebességét, mire leér a vonat, épp felhúzok egy ESX cluser-t 2 virtuális gépből (meg a páromat is, hogy már megint a gépet nyomkodom). Így is történt, íme a bemutatóm. Természetesen, ez itt még csak a kezdet, ami arról szól, hogyan lehet beüzemelni az ESX környezetet otthoni, relatív olcsó hardver (Intel-VT vagy AMD-V kell „csak”) segítségével. Legközelebb a megszerzett tapasztalatokról és ESX lehetőségekről fogok írni.

Azt csiripelik a madarak…

hogy az ESX 3.5 szerver (és VI3 infrastruktúra) akár virtuális gépként is működik a nemrég megjelent VMware Workstation 6.5 alatt. Ez magában is érdekesen hangzik, hiszen a virtuális gépek nem mindig használhatóak további virtualizációs környezet létrehozására. Ez amolyan virtuális gép a virtuális gépben kérdést vet fel. Lehet próbálkozni, bizonyos korlátozásokkal ez-az összejöhet (VMware alatt Xen?) bár nem sok értelme van, és a performancia igencsak elúszik. Azonban oktatási vagy érdeklődési céllal nyerő lehet egy gépen működtetni egy komplett virtualizációs rendszert (pl. VI3).

Kezdeti nehézségek: Windows 2008 (x64) host + VMware Workstation 6.5 beta (91182) nem nyert

Dual boot-os gépem WinXP/Win2008 (x64)-at tartalmazó fizikai partícióin próbálgattam a VMware Workstation 6.5-öt. Win2008 x64 alatt elég pocsékul szerepelt: simán kiakad a VMware 6.5 konzol, ha véletlen magyar billentyűzetről nyomok be neki egy karaktert. A gépem tudja az Intel-VT-t, de mégsem látszik ennek támogatása, simán kiteszti a csúnya „kis sárga háromszöget”, hogy nem biztos benne, hogy az x64-es Linux guest menni fog. Innentől már ismerem a járást, tuti nem fog menni, nem viccből jelenik meg a figyelmeztetés az új virtuális gép létrehozásakor. Miközben indult a virtuális gépem Win2008/x64 + VMware 6.5 beta kombinációval, egyszer csak egy szép kék halál szórakoztatott (gazdagép Windows 2008 szinten). Biztos valamit én csinálok rosszul, de inkább feladtam, próbálkozzunk a jól bevált Windows XP alatt.

ESX virtuális gép létrehozása (Windows XP x32 + VMware WS 6.5)

Az internetes forrásokat olvasva az alábbiakra jöttem rá: mivel az ESX egyfajta Linux származék, célszerű a létrehozandó virtuális gép operációs rendszerének Linux-ot választani. A kapcsolódó cikkek kizárólag a 64-bites Linux-ot javasolják. Memóriát adjunk neki 1GB-ot (az ESX szervernek), a lemezeknél célszerű az SCSI-t előnyben részesíteni (hiszen a korábbi ESX verziókban csak ez volt, még a SATA nem volt támogatva).

clip_image001

clip_image002

clip_image003

Ami a lemez méretét illeti, 20GB virtuális SCSI lemez elegendő lehet 1-2 gép tesztelésére, persze ízlés szerint akár többet is adhatsz. Az előre inicializált (lefoglalt) lemezek jóval (!) gyorsabbak, bár több helyet igényelnek, ezért az így létrehozott gép mozgatása nehézkesebb lesz.

A beta termék debug módja lassú: várjuk a teljes verziót vagy bináris csere (hack)?

A telepítést követően az alapértelmezett „C:\Program Files\VMware\VMware Workstation” mappában találsz egy ”vmware-vmx.exe” valamint egy „vmware-vmx-debug.exe”-t. Alapértelmezetten a debug-os bináris működik. Amikor indul egy virtuális gép, figyelmeztet, hogy vigyázat, debug módban vagyunk. Itt azt írja, nem is lehet kikapcsolni azt:

clip_image004

Nyilván a debug mód probléma a Server 2.0-ás változatában is jelentkezik. Még nem próbáltam, de úgy látom, a binárist kicserélve megszabadulhatunk a debug mód okozta lassulástól.
Guide: how to make server 2.0b1 usable: http://communities.vmware.com/message/828241
Running Vmware Esx Server On Workstation: http://www.petri.co.il/forums/showthread.php?t=24497
Ez jól hangzik – nem próbáltam még: „rename the vmware-vmx-debug.exe file (C:\Program Files\VMware\VMware Workstation), copy vmware-vmx.exe to new name of vmware-vmx-debug.exe and restart workstation, debug mode is gone….”

ESX szerver virtuális gép létrehozása után VMX ácsolás indítás előtt

Az ESX szerver virtuális gép indítása előtt szabadulj meg a virtuális floppy és hangkártyától, azokkal csak a gond lesz később.

clip_image006

Ha ez megvan, nyisd meg a VMX fájlt, ami a virtuális hardvert leírja.

A neten talált instrukciók szerint az „ethernet0.virtualDev” bejegyzést is hozzá kell adni, de az már benne volt nekem, tehát csak a fájl végére kellett csapni ezt:

monitor.virtual_exec = “hardware”

monitor_control.restrict_backdoor = “true”

E mágikus kifejezések után azt ígérik, zökkenőmentesen fog futni az ESX szerver virtuális gépünk a VMware workstation 6.5 alatt. Elég nagy a sumákolás az interneten ezekről a kapcsolókról, pár perc alatt nem találtam meg, hogy pontosan mire valók, azon kívül, hogy ESX-et futtassunk (lehet ez valami szándékos reklámfogás-kiskapu?). Mindegy, megy.

ESX szerver 3.5 telepítés – ismerős, akár bármely Linux disztribúció

Az ESX telepítő nagyon hasonlít egy bármely Linux rendszer telepítőjére (különösen RHEL).

clip_image008

clip_image009

clip_image011

clip_image013

clip_image015

clip_image017

A csomagok telepítése közben nagyon sok ismerős Linux alap-csomag neve szaladgál a képernyőn, de közben nem csak a címsorból tudjuk, hogy éppen ESX-et telepítünk, a csomagok nevei is gyakran kezdődnek VMware-esx-szel. A virtuális gép telepítése kb. 10 perc volt.

Indul az ESX szerver: karakteres felület – lokálisan ne piszkáld!

Induláskor a szokásos GRUB köszönt:

clip_image019

A System Interface-ek elhasalnak, ez a hiba az összes internetes cikkben megvolt, tehát nem hiba. Talán nem tetszik neki, hogy virtuális gépként fut.

clip_image021

Amikor elindul, a lényeget kiírja a képernyőre, hostnév, IP cím.

clip_image023

Alapvetően az ESX konzolon ritkán kell nyomkodni, hiszen arra ott a VI3 kezelőfelület. Ennek ellenére természetesen be lehet lépni a konzolon is, akár bármely linux alapú masinára.

clip_image025

Mivel a notebook-omon épp nincs DNS szerver (miért is lenne?), marad a „poormansdns”, vagyis a hosts fájl. Windows XP alatt ez a jól megszokott C:\WINDOWS\system32\drivers\etc\hosts fájl. Szépen beleírtam a gép nevét:
10.10.1.10 esx1.nyitolap.hu

ESX szerver hálózaton át elérhető web-es felület

A futó ESX szerverre hálózaton is rá lehet jelentkezni, akár egy internet böngésző segítségével is. Az elején van egy kis küzdelem az SSL tanúsítványokkal, de ha ügyesen nyomkodod a gombokat összevissza (többnyire az „elfogadom, csak hagyjál már!”-ra kattintva) előbb utóbb bejön a VMware Server 2.0-hoz hasonló élményt nyújtó ESX szerver web-es felület.

A szerver IP címén ez fogad:

clip_image027

Máris szól, hogy jobban teszem, ha Internet Explorer-t használok! Ejnye, a VMware Server 2.0 felülete nem piszkált emiatt, pedig a bal oldali kék maszattól (víz?) eltekintve kb. így néz ki.

clip_image029

clip_image031

clip_image033

A felületen nem sikerült új virtuális gépet létrehozni, ez inkább csak monitorozási célokra van, de majd még utána nézek. A cím a https://esx1.nyitolap.hu/ui/ volt, ahol elértem, ez is nagyon hasonló az ingyenes Server 2.0-hoz.

Felügyelet: VMware Infrastucture Management – a gazdag ember konzolja

Hogyan lehet új virtuális gépet létrehozni? Sokféleképpen, az egyik (legnyilvánvalóbb) módszer az ESX-hez járó konzol segítségével, a VMware Infrastucture Management-tel. Ezt a szerver (esx-3.5.0_Update_1-82663.iso) mellett szintén le lehet tölteni (VMware-VIMSetup-2.5.0-84782.iso).

clip_image034

A telepítés közben látszik, hogy ez komoly elosztott rendszer lesz, hiszen a kezelőfelülethez adatbázis is jár. Nocsak, SQL szerver 2005 express edition! Haha! Biztos nem volt más: jót tesz ez a Microsoft VMware barátságnak – tessék csak használni egymás megoldását! :)

A belépésnél a „localhost” itt azt jelenti, hogy a helyi management szerverre lépek be, amiről elérhetőek a távoli ESX szerverek.

clip_image035

A következő képen nem a népszerű torrent kliens új verziója látható (ahogy viccesen beszólt Márió kollégám, amikor mutattam neki), hanem az ESX szerverek (szerver) központi kezelőfelülete.

clip_image037

Nálam most kb. ez a helyzet, illetve még egyszerűbb: a VI client a gazdagép XP-m, a Host pedig egy Virtuális gép. Ilyen rajz nincs? :)

clip_image039

Mára ennyi elég lesz, fut az ESX, elérhető a VI3 felületről.

Legközelebb az ESX üzemeltetési tapasztalataim osztom meg veletek!

Kapcsolódó hivatkozások, felhasznált irodalom:

Running ESX 3.5 and 3i Under VMWare Workstation 6.5 Beta Build 91182
http://vinf.net/2008/05/18/running-esx-35-and-3i-under-vmware-workstation-65-beta-build-91182/

ESX 3.5 is running on Workstation 6.5 Build 91182 !!!
http://www.ntpro.nl/blog/archives/470-ESX-3.5-is-running-on-Workstation-6.5-Build-91182-!!!.html

Note – you need to select an x64 Linux version from the VM type drop down, if you have to go back and change it via the GUI after you’ve edited the .vmx file it overwrites the Ethernet card “e1000 setting to “vlance” so you need to edit again otherwise the ESX installer won’t find a compatible NIC and won’t install.
ethernet0.virtualDev = “e1000″
monitor.virtual_exec = “hardware”
monitor_control.restrict_backdoor = “true”

New VMWare Workstation 6.5 Build(s) and ability to run ESX 3.5
http://vinf.net/2008/05/18/new-vmware-workstation-65-builds-and-ability-to-run-esx-35/
I’ll be trying this out in the coming week and hopefully will be able to get ESX running on my laptop under VMWare Workstation (very handy mobile demo platform).

VN:F [1.8.2_1042]
Rating: 0.0/10 (0 votes cast)

Comments are closed.

Cimkék
Támogatóink
Támogatóink
EMC
Média partnereink
Média partnereink
Legutóbbi Hozzászólások
Keresés